Thursday, 28/3/2024 | 10:47 UTC+1

A kamatemelés sem javított a forint helyzetén

euró árfolyam
Míg egy hete 368.674 Ft/Eur csúcsáról kezdett el erősödni a forint, addig mára már újból alulról súrolja a 370-es középárfolyamot. Teszi mindezt annak ellenére, hogy az MNB újból emelt az alapkamaton, valamint annak is hangot adott, hogy leállítja kötvényvásárlási programját.
  • Míg korábbi gyengülésére okot adott a befektetők regionális gazdaságokba vetett hite, addig ezt most aligha tudjuk erre a gyengülésre ráhúzni, hiszen sem a lengyel zloty, sem a cseh korona nem mutatott ekkora mértékű gyengülést.
  • A térség leggyengébb láncszeme továbbra is a török líra, mely egy hónap alatt 45%-os gyengülést tudhat maga mögött.
  • A forint további alakulását nagyban befolyásolja, hogy milyen irányba mozdul majd meg az euró árfolyam a dollárral szemben, mely a ma esti FED, valamint a holnapi EKB bejelentést követően várhatóan hamar ki fog derülni. Bizonyos szempontból az EKB jobb helyzetben van, hiszen míg az eurót kevésbé sújtja infláció, a dollár folyamatos inflálódása aggasztóan hat a piacon.
  • Jelenleg 369.112-nél tart a forint / euró árfolyam, kérdés, hogy átlépi-e ismét a 370-es lélektani határt, mely már talán nem is számít annyira ismeretlen terepnek.
About