Wednesday, 8/5/2024 | 12:29 UTC+2

Horvátország a tettek mezejére lép

horvát euró
A jelenleg 19 taggal büszkélkedő euró övezet újabb tagállamra vetette ki hálóját, ugyanis a Magyarország által tanúsított tartózkodással szemben Horvátország komoly lépéseket tett afelé, hogy hivatalos fizetőeszközként használhassa az eurót. A jelenleg horvátok által használt kuna már 2020 július 10-től az árfolyammechanizmus (ERM II) része, ami már a horvát euró előszobájának számít.
  • Az euró bevezetésével foglalkozó nemzeti tanács hétfői ülésén aláírásra került a megállapodás, mely szerint a Horvát Nemzeti Bank elindíthatja az euró gyártását. Ehhez természetesen megkap minden szükséges dokumentációt, pénzverési jogokat, valamint eszközöket, de ez nem jelenti azt, hogy máris tagja az euróövezetnek, ugyanis ez még csak egy felkészítő lépés a változás útján.
  • A tényleges bevezetés várható időpontja 2023 január 1-je, de ehhez persze Horvátországnak teljesítenie kell azokat a szigorú kritériumokat, melyek minden tagállamra érvényesek az eurózónához csatlakozást megelőzően. A horvát kormányfő optimista, nyilatkozata alapján fogják tudni teljesíteni ezeket a feltételeket, így rövidesen mi is találkozhatunk majd az egyedi, horvát euróval, melyen többek között a kuna (nyest), Nikola Tesla, és egy ősi szláv írás is szerepelni fog.
  • Magyarország még tartózkodik, tartva a konverziót követő euró árfolyam hatásától, így továbbra is külföldre kell utaznunk, ha használni szeretnénk készleten tartott eurónk.
About